Horváth Sándor kedves tanárom ebben a hónapban töltötte be a 95. életévét. Én e kis visszaemlékezéssel szeretném köszönteni, tisztelegni előtte...

1921. szeptemberét mutatta a naptár, amikor egy 5 év körüli kisfiú a Dombóvári Királyi Katolikus Gimnázium kerítésén keresztül kandikálva  ácsorgott, feszülten figyelt. Édesanyja többször is szólította "gyere fiacskám, mert sietnünk kell..." a válasz az volt: hadd maradjak, (mivel az udvaron testnevelési óra zajlott s hangos szavakkal vezényelte a szabad gyakorlatokat a gyerekeknek testnevelő tanáruk), hadd hallgassam azt a "kiabáló bácsit".

Aki nem volt  más, mint szép emlékű édesapám, a kis legényke pedig, mondanom se kell, Horváth tanár úr...
Hosszú évek múltán találtak egymásra, már itt Nyíregyházán, a Királyi Katolikus Gimnáziumban, ahol évtizedeken át kollégák voltak s jó barátság alakult ki közöttük. Bátyámnak, mindkét nővéremnek s nekem is ( mivel több iskolában volt igazgató és tanár)  kiváló, kedves, szeretett tanárunk volt.
Nyugdíjazása után Budapestre költözött, de a Szent Imre Katolikus Gimnáziumban, (a Királyi Katolikus Gimnázium jogutóda) megalakult a Szent Imre Baráti Kör, (a régi gimnázium volt tanáraiból s diákjaiból, akikhez csatlakoztak a jelenlegi gimnázium tanárai, diákjai, Meggyesi Mária igazgatónő) hívó szavára midig eljött.
 Évente kétszer (tavasszal-ősszel) tartjuk összejöveteleinket s ezeken a találkozókon, a már kilencvenes éveit taposó Horváth tanár úr is részt vesz. Nagy megtiszteltetés ért, mikor megkért, hogy az vasútállomásról gépkocsimmal vigyem-hozzam a gimnáziumba, mert, mint mondta, nagyon fáj a lába, de rögtön hozzátette: "szívesen jövök el közétek"

Szemmel láthatóan nagyon boldog régi tanítványai között, mesél családjáról, s arról hogyan telnek nyugdíjas napjai.

Valamennyien kívánjuk, hogy még hosszú éveken keresztül látogasson el hozzánk, erőben, egészségben mindnyájunk örömére!

Nyíregyháza, 2011. január havában

Petraskó Zoltán a sok ezer régi tanítványa egyike