Krasznay Gábor (1873-1890)

Polgármestersége alatt lett 1876-ban Nyíregyháza megyeszékhely; ő vette át a mai formájában látható, emeletessé átépített városházát, és adta át egy részét a mai megyeháza felépítéséig a megyei hivatalok számára. Az 1876. december 7-én elhunyt Deák Ferenc temetésén ő képviselte Nyíregyházát.

Krasznai és mezőtelegdi Krasznay Gábor Imre (Ököritó, Szatmár vármegye, 1821. március 14.–Nyíregyháza, 1890. szeptember 27.) dr. jur. egy régi nemesi famíliából származott; a családról az első okmány 1461-ből való, amikor abban egy András nevű őséről tettek tanúbizonyságot. A Krasznayak I. Miksa királytól 1573. szeptember 20-án kapták címeres nemesítő levelüket. Kraszna, Szatmár és Szabolcs vármegyékben voltak földbirtokosok.

Apja, az igen szigorú nevelést biztosító, erős katolikus hitet sugárzó Ferenc (1780-1846) dr. jur., ügyvéd, 1809-től Szatmár vármegye tisztiügyésze, 1816-tól 1838-ig a debreceni tiszántúli kerület kir. táblájának tisztiügyésze, anyja marusi Olasz Erzsébet (1797-1852), régi kemecsei nemesi család sarja. A 11 gyermek közül Krasznay Gábor volt az ötödik.
1833-ban, az akkor 12 éves debreceni gimnáziumi diák Gábor a 10 éves Ádám öccsével (1823-1894) – később 1848-as honvéd – a nyári vakációban az asztalosuk által készített kis fakerekű talicskán a 3 éves Péter öccsüket (1830-1914) – ’48-as honvédhadnagy, utóbb kemecsei főszolgabíró – kocsikáztatták. A Szamos árterületén, hogy a fakerék ne nyikorogjon, a vízben húzták. A kis Péter kiesett és majdnem vízbe fulladt. Szerencsére, egy felnőtt férfi épp ott itatta a lovát, a gyermeket kimentette a vízből, lóháton hazavitte. Még hetekig kellett ápolni a haláltól megmentett kisfiút. Gábor, Ádám és Péter fiúi-testvéri összetartozásuk végleg összefonódott, mely végigkísérte őket életük során. Gábor, mint idősebb, tanultabb testvér vitte aztán 1843. október 1-jén Lőcsére a gimnázium 5. osztályába Pétert.

Az 1848-as forradalom Nagykállóban, vármegyei jegyzői beosztásban érte Krasznay Gábort. Kálló, a megyeszékhely volt a központja a ’48-as szabolcsi események kezdetének. 1848. szeptember 10-én itt alakult meg a híres-neves, nagy emlékű 48. honvédzászlóalj, melyben már a kezdetekkor főhadnagyként esküt tett Krasznay. A szabadságharcot tisztességgel, becsülettel, hősiesen végigharcolta, végig küzdötte az utolsó pillanatig.
A zászlóaljban volt a legerősebb az összetartás, bajtársiasság, a szabolcsi szellemiség. Ez elsősorban a kitűnő szellemű és jellemű tisztikarának volt köszönhető, amely szinte teljes egészében szabolcsi maradt. 1849. június 1-én Krasznay Gábort századparancsnokká nevezték ki. A zászlóalj harcai során július 2-án, az ácsi csatában a vállán megsebesült.
A szabadságharc vége Komáromban, a vár védelmében érte. 1849. október 2-án, a vár feladása, a szabadságharc végleges bukása után saját kocsijával tért haza Komáromból Érsekújvár-Léva-Losonc-Fülek-Miskolc útvonalon. Saját kocsiján hozta haza a gávai Rakovszky Sámuel ezredest, volt zászlóaljparancsnokát. A katonái által hősiesen imádott Rakovszky a derekára csavarva mentette meg a 48. zászlóalj zászlaját és Krasznay Gábor úgy hozta haza Kemecsére. Innen öccse, Péter vitte Baktára Dégenfeld grófnénak, a zászlót adományozó zászlóanyának, az életükkel és vérükkel őrzött-védett szent ereklyét.

1849 novemberétől, az önkényuralom idején nem vállalt hivatalt, Nyíregyházán ügyvédi irodát vezetett. Rendszeresen találkozott bajtársaival, gyakran meglátogatta Gáván élő parancsnokát, a hősként tisztelt ezredest. Mivel az „öreg” szerény körülmények között élt, szűkös anyagiakkal a rövid látogatások után egyre gyakrabban fordult meg egy 12 és 8 éves kislányait egyedül nevelő, tőle, a 29 éves ügyvédtől 5-6 évvel idősebb gávai özvegynél. Az özveggyel a találkozások aztán végleg megszakadtak. Nyíregyházán aktívan részt vett a város közéletében: az iskolaszék és a Polgári Olvasó Egylet elnöke volt.
Az 1870-es évek alapjaiban minőségi változásokat eredményeztek Nyíregyháza közéletében. Az 1871. XVIII. és a XXXI. törvény megalapozta Nyíregyháza megyeszékhellyé válásának lehetőségét. Az 1871. XVIII. törvény megváltoztatta a rendezett tanácsú városok képviselő-testületének összetételét. A szokásos módon választható egyik fél mellé a másik felet a legtöbb adót fizető lakosok sorrendje alakította ki. Jelentősen megnőtt a városi polgárság és az értelmiség szerepe a város közéletében, és az önkormányzatában is. A XXXI. törvény – az országosan felállítandó törvényszékek közül – Szabolcsban nem Kállóba, a megyeszékhelyre helyezte, hanem Nyíregyházára telepítette a megyei bíróságot.
1873. január 9/10-én Bónis Barnabás szabolcsi első alispán elnöklete alatt Krasznay Gábort – egyhangúlag – Nyíregyháza polgármesterévé választották. Az év eleji tisztújításon a közbizalom az 52 éves helybeli ügyvéd Krasznay Gábor személyében találta meg az új helyzetnek is megfelelő, alkalmas polgármestert. Ez a döntés azért is figyelemre méltó, mert a túlnyomórészt evangélikus vallású város bizalma egy római katolikus személyben fedezte fel a nehéz időkben szükséges városi vezetőt.
Még ez évben vette feleségül Nagy Gizellát; házasságuk gyermektelen maradt.
Lukács Ödön, a kortárs történetíró, aki 1886-ban adta ki „Nyíregyháza története” című monográfiáját, aki „a szilárd jellem, a szerénység, az önzetlen jóakarat, a tapintat” jellemvonásait emelte ki Krasznay Gábor legfőbb tulajdonságaiként. Találóan, hisz polgármesterségének nehéz feladata volt a megyével folytatott tárgyalások eredményes vezetése, a két önkormányzat érdekeinek összehangolása.

Polgármestersége alatt lett 1876-ban Nyíregyháza megyeszékhely; ő vette át a mai formájában látható, emeletessé átépített városházát, és adta át egy részét a mai megyeháza felépítéséig a megyei hivatalok számára. Az 1876. december 7-én elhunyt Deák Ferenc temetésén ő képviselte Nyíregyházát. A város lendületesen fejlődött. Az ő idején épült a honvédlaktanya, a törvényszék épülete és a fegyház (rokona, Megyery Géza elnöksége alatt), a mai református templom, a közvágóhíd. 1886-ban a városi gőz- és kádfürdő, a közraktár (a volt Vasvill Depó), 1884-ben a Népkert – park a vasútállomás mellett. Ekkor épült a mátészalkai vasútvonal, az izraelita templom. Az utcákat ekkor kövezték.
E nagy jelentőségű fejlődés sajnos nem ment súrlódás, sértődés, színvonaltalan intrika nélkül. Ám Krasznay mindig megtalálta a szükséges hangot, a higgadt vezetési stílus jellemezte, mindig a város érdeke, békéje vezérelte. A Szabolcsmegyei Honvédegylet elnöke is volt, akinek utódjául az egyesület élére legid. Krúdy Gyula ’48-as honvéd századost (az író nagyapját) választották meg. Az elnöki székben igen neves személyek voltak: Kállay Emánuel alispán, Rakovszky Sámuel honvéd ezredes, pazonyi Elek Ferenc honvéd alezredes. Krúdy Gyula 48-as honvéd százados elnöki tisztét haláláig, 1913-ig töltötte be. Maga az egyesület az I. világháború zűrzavarában enyészett el.
1885 nyarán szélütés érte Krasznay Gábort. Bencs László első tanácsnok Májerszky Béla főjegyző és az ügyszerető, vezető munkatársak a város érdekében kellő pontossággal intézkedtek a beteg polgármester helyett. Polgármesterségének utolsó éveiben, betegsége idején Bencs László volt a helyettese, aki igen aktív szervező, nagy tudású vezető volt; Bencset az „építő-békítő” Krasznay Gábor 1890. szeptember 27-i halála után egyhangúan polgármesterré választottak.
Krasznayt szeptember 29-én helyezték örök nyugalomra Nyíregyházán. Sírja már nem lelhető fel. Keipert László festőművész az 1920-as évek elején készítette el portréját, amely a városházán látható.

A sorozat szerkesztője: komiszár Dénes

Forrás: Keleti Panteon (szerk. Kopka János), Kemecsei Helytörténeti Krónika (szerk. Lucza János).