(fotók: Ilyés Gábor)

A hagyományokhoz híven a 48-as sírkertben, az Északi temetőben kezdődött a Városvédő Egyesület ünnepi megemlékezése az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának előnapján. Ezután megkoszorúztuk Irányi Dániel, a Kralovánszky család, Kmety György és Haczel Márton emléktábláját.

A Városvédő Egyesület 21 évvel ezelőtt, 1991-ben hirdette meg először a „Hozzon egy szál virágot” elnevezésű programját. Ekkor még csak Szénfy Gyula 48-as nemzetőr sírja volt itt, amelyet az 1990-ben felszámolt Déli temetőből mentettek át, megvetve ezzel a 48-as sírkert alapjait, ahová a későbbiek folyamán az Északi temető más helyeiről újabb sírköveket helyeztek át. Így gazdagodott a sírkert Szakady Adolf, a Kralovánszky család, Fekete János, és kéri Horváth Pál síremlékeivel. 1998-ban a Nyíregyházi Városvédő Egyesület kezdeményezésére egy gránit emlékoszlopot állítottak a szabadság-harcban részt vett nyíregyházi honvédek és nemzetőrök emlékére. Később az exhumálást követően ide temették el Haczell Antalt és Krajnák Jánost is, akiknek az egyszerű fejfáit ettől az évtől egy-egy márvány síremlék váltotta fel. Köszönet érte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Vállalat igazgatójának és munkatársainak.

A megemlékezés katonai tiszteletadással kezdődött. Beszédet mondott Kósa Tímea alpolgármester, illetve a fiatalság képviseletében Krisztián Veronika, a Kölcsey Ferenc Gimnázium végzős diákja, a Városvédő Egyesület szónoki pályázatának első helyezettje mondta el gondolatait. A műsorban közreműködtek az Arany János Gimnázium és Általános Iskola Diákotthon és Gyermekek Átmeneti Otthonának tanulói. Az ünnepség végén előbb az önkormányzat nevében Kósa Tímea alpolgármester és dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző koszorúzott, majd a résztvevők egy-egy szál virággal tisztelegtek a hősök emléke előtt.

Krisztián Veronika ünnepi beszéde:

Tisztelt ünneplő Honfitársaim!

„A lelkesedés olyan, mint a görögtűz; a víz nem olthatja el.” Petőfi 1848. március 15-én jegyezte fel ezt a gondolatát a naplójába. Azóta már eltelt 164 év, a forradalom dicsőségén azonban az idő semmit sem koptatott. Minden évben ugyanolyan méltósággal és büszkeséggel gondolunk a sorsdöntő márciusi napra és annak következményeire. A márciusi ifjak, az első felelős magyar kormány, a szabadságharc és a trónfosztás mind-mind közös múltunk legszebb emlékei, amelyek még ma is az összetartásra és a közös ünneplésre szólítanak fel minden magyar embert.

Március 15-e érdeme, hogy vér nélkül sikerült érvényt szerezni a magyar nép akaratának. Jóllehet, a változásra való igény már korábban is megjelent, a reformországgyűlések azonban nem hoztak olyan eredményeket, amelyek nagyban segítették volna hazánk problémáinak megoldását. Elődeink világosan látták, hogy a feudális viszonyok akadályozzák a polgári haladást hazánkban. A kötelező örökváltság, az ősiség eltörlése, a közteherviselés és a magyar államnyelv bevezetése közül csak az utóbbit sikerült teljes mértékben elfogadtatniuk az országgyűléssel és a Habsburgokkal. S mi hozta el az igazi változást? Az, hogy az Európában végigsöprő forradalmi hullám Magyarországra is elérkezett, és napok alatt megoldotta azokat a problémákat, amelyeket a hosszú évek alatt nem sikerült. Március 15-e egyértelműen győzött, hiszen Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Vasvári Pál és társaik sikerrel fogadtatták el a magyar nép akaratát a megrettent Habsburgokkal. A nemzeti összefogás példátlan erejét jelzi, hogy a bécsi udvar ellen vívott szabadságharcban győzelmet győzelemre halmozva védtük szabadságunkat és önállóságunkat. Gondoljunk csak a pákozdi diadalra és a dicsőséges tavaszi hadjáratra! Tovább növeli érdemeinket, hogy az osztrák haderők csak orosz segítséggel tudták leverni az ekkor már egész Európa elismerését kiváltó magyar szabadságharcot.

Az 1848-49-es eseményeket minden magyar magáénak érezheti. Nem volt az országnak olyan része, ahol ne teljes lelkesedéssel harcoltak volna a szabadságért és a már kivívott eredményekért. Ahhoz, hogy egy ország akarata hatékonyan tudjon érvényesülni, olyan vezetőkre van szükség, akik feltétel nélkül, önzetlenül alárendelik magukat a nép érdekeinek, és kitartóan küzdenek a közös célért. Ilyen tekintetben méltán lehetünk büszkék arra, hogy megyénk is nagyban hozzájárult a sikerekhez, hiszen egy olyan forradalmárt és hadvezért adott az országnak, mint Vasvári Pál. A Nyírvasvári kötődésű politikus tevékenyen vette ki a részét a forradalom és szabadságharc eseményeiből. Vasvári kiváló szónokként is segítette a magyar ügy előrejutását. Vajda János azt mondta róla: „egy nap alatt az egész ország egyik leghíresebb embere lett, csupán meglepő szónoki képességei által.” Vasvári érdeme vitathatatlan, hiszen a Batthyányi kormány idején hivatalt vállalt Kossuth mellett, javasolta a honvédsereg felállítását, majd az alföldi településeken katonákat toborzott. Megyénk szülöttje életét áldozta a hazáért, hiszen 1849. július 5-én a román felkelők által vívott harcban esett el a gyalui havasokban. Életútja, hazaszeretete és bátorsága példaként állítható minden magyar ember elé. Szűkebb régiónkban számos közintézményt és utcát is neveztek el róla, és aligha van olyan város, amelyik ne tisztelegne egy-egy szoborral vagy emléktáblával Vasvári nagysága előtt.

S bár kissé feledésbe merült, de a kemecsei születésű Répásy Mihály is maradandó érdemeket szerzett a szabadságharc során. Tehetsége a haditanács tagjaként mutatkozott meg, hiszen

ő volt a lovasság szervezője és kiképzőmestere. Nem csak technikai tudással vértezte fel a honvédeinket, hanem mérhetetlen lelkesedésével hitet öntött a haza ügyéért harcolókba.

Mélyen tisztelt Honfitársaim! Joggal vetődik fel bennünk a kérdés: méltóak vagyunk-e arra, hogy nagy elődeink munkásságát folytassuk? Vajon képesek vagyunk-e ezt a nemzeti örökséget hiánytalanul, minden dicsőségével együtt továbbadni a következő generációnak?

Hinnünk kell benne, hogy igen. Idézzük csak fel a reformkor nagyjait, Kossuthot és Széchenyit! Jóllehet, más-más társadalmi réteg képviselői voltak különböző elképzelésekkel, céljuk mégis egyezett: felemelni a hazát. ’48 nem lett volna sikeres, ha nincs meg minden magyar ember szívében a lelkesedés, a tenni akarás és a kitartás. Egész Európában csak a magyarok voltak képesek az utolsó leheletükig küzdeni a magasztos célért, a szabadságért. Bátran kijelenthetjük, hogy nemzetünk legfőbb erénye az összefogás. Cselekedjünk tehát nagy elődeinkhez méltóan és legyünk büszkék múltunkra és magyarságunkra! Amíg minden magyar ember lelkében ott él a forradalom kitörölhetetlen emléke, addig van, ami összetartsa és továbbvigye a nemzetet.

Békési Elemér virággal tiszteleg a ősök emléke előtt

A koszorúzásokról még több kép itt található