Civilek és tervezők a Hősök teréről
A januári közgyűlés előtt (19-én) Bornemisza Andrea (Civil Fórum) kezdeményezésére a Hősök tere rekonstrukciójáról tartottak egyeztetést Kósa Tímea alpolgármester részvételével. A megbeszélésen, melyen a tervezők, a városfejlesztő társaság és civilek is részt vettek, egyesületünket Békési Elemér képviselte. A megbeszélés jegyzőkönyvéből emeltünk ki néhány gondolatot.
Kósa Tímea alpolgármester elmondta: az önkormányzat álláspontja megegyezik a civil kezdeményezéssel, szeretnék a zöld felületet megtartani, úgy, hogy a pályázati összeg átcsoportosítható legyen sérülésmentesen.
Az alpolgármester bemutatta a a Nyíregyházi Ipari Park Kft., mint Városfejlesztési Társaság ügyvezetőjét Diczkó Józsefet, aki arról beszélt, hogy a Hősök tere rekonstrukciójának kivitelezésére a pályázatban bruttó 151 millió forint áll rendelkezésre, melyből 147 millió a ténylegesen a rekonstrukciós munkákra költhető összeg. Ez a burkolatok cseréjét, elektromos közvilágítás kiépítését, zöldfelület rekonstrukcióját, fatelepítést, cserjék és egynyári növények, utcai berendezések, bútorok, stb. telepítését tartalmazza. Hozzátette: a 2010-ben megtartott lakossági fórumon több kritika érte a rekonstrukció terveit, ezért a városvezetés a két ütemben történő megvalósítást határozta el, amelyet a január 20-i közgyűlés elé terjeszt. Ennek értelmében a Hősök terének rekonstrukciója csak részben valósulna meg, a fennmaradó összeget részben a Nyírvíz Palota előtti járda rekonstrukciójára, illetve a Luther tér csapadékvíz elvezető csatornájának rekonstrukciós munkáinak elvégzésére csoportosítanák át.
Történelmileg így alakult
Kulcsár Attila tervező szerint a Hősök terének jelenlegi állapota „történelmileg” alakult ki, a burkolt közlekedő utak irányát a tényleges gyalogos közlekedés határozta meg. Az Önkormányzat 2000-ben tervpályázatot hirdetett, amelyet ők megnyertek. Többszöri egyeztetést követően 2004-ben kezdődött meg a tervek elkészítése.
Lipcsei Ágnes kerttervező szerint a folyamatok elején lenne szükséges ez az egyeztetés, javasolta, a jövőben a stratégia és a funkciók végleges jóváhagyása előtt kerítsenek erre sort. A jegyzőkönyv tanúsága szerint így fogalmazott: „2004 óta vagyok a növénytelepítés tervezője, de az elkészült tervekkel kapcsolatosan a mai napig senki nem keresett meg, minden információmat a helyi újságokból szereztem.”
Bornemisza Andrea (Civil Fórum) arra hívta fel a figyelmet, hogy a városban évek óta folyamatosan csökken a zöld felület. Nem szeretné, ha folytatódna a Kossuth térhez hasonló koncepciók megvalósítása. A megbeszélést azért kezdeményezte, mert nincsenek információk arról, mely elemek megvalósítását tervezik a térre. Szerinte a rekonstrukció során mindenképp szükség van növénytelepítésre, ahhoz hogy pihenő park legyen a Hősök tere.
Civilek
Móré Gusztáv (független mérnök) elmondta: 2010. júliusában már volt egy egyeztetés arról, hogy milyen elemek valósuljanak meg a tér rekonstrukcióban. A beruházást a teljes projekt befejezési időpontjáig meg kell valósítani, ezért az egyeztetésen konkrét ötleteket kért a jelenlévőktől, hogy a projektből mit tartanak elfogadhatónak. Felhívta a figyelmet: ha a közreműködő szervezet és az irányító hatóság nem járul hozzá a módosításokhoz, illetve átcsoportosításokhoz, abban az esetben vagy meg kell valósítani a Hősök tere rekonstrukcióját a jelenlegi tervek szerint, vagy a támogatásnak ez a része elveszhet.
Békési Elemér (Városvédő Egyesület elnöke) úgy fogalmazott: ”az előzőekből is látszik, hogy eddig nem volt megfelelő a kommunikáció a civilek és a város vezetősége, a döntéshozók között. Fontos volna, hogy ne ilyenkor vegyék fel a kapcsolatot, hanem már a döntések előkészítésénél. Ezért Kovács Ferenc polgármesternek eljuttattak egy vélemény november elején a Hősök terével és egyéb városi beruházásokkal kapcsolatban is. Szeretnék, hogy önálló érdekképviselete legyen a civil kezdeményezéseknek, például ilyen a Városvédő Egyesület.”
Diczkó József úgy reagált: az általa vezetett társaság az önkormányzat megbízottja, az ő érdekeit képviseli. „Sajnos már a folyamatokba kapcsolódtunk be, és tényleg jobb kommunikációra lenne szükség. De majd csak a közgyűlési döntés után kezdődik a legnagyobb munka, a Közreműködő Szervezettel történő egyeztetés.”
Bartha István (Bio-Genezis Kft.) kérte a városvezetéstől, hogy adja meg a lehetőséget a tájékoztatásra.
Éveken keresztül a Tulipa Kft. volt a Hősök tere fenntartója – mondta Krajnyák Csaba cégvezető, hozzátéve: a civilek a cégtől és tőle kértek ötleteket a tér rehabilitációjához. Ő az öntöző berendezések kiépítését szorgalmazza, hogy a növények vízellátása megoldódjon.
Dr. Simon László (Városvédő Egyesület) arra volt kíváncsi, hogy a forgalomcsökkentő résszel a zöldfelület csökken-e, van-e lehetőség a zöldfelület növelésére, nem kell-e attól tartani, hogy több lesz a burkolt felület, ha az egész terv megvalósulna.
Lipcsei Ágnes úgy reagált: a pályázati kiírás miatt a meglévő engedélyes tervet csak csökkenteni lehet, műszaki tartalmat növelni nem, mert nincs rá a városnak saját ereje. Így tehát nem csökken, de nem is növekszik a zöldfelület, illetve megtartják a meglévő burkolt és zöld felületek arányát. Az esetleges fa kivágást fatelepítés követné, tehát törvény szerinti kompenzáció történne.
Több zöld
Bartha István (városi főkertész) ezt azzal egészítette ki: az eredeti koncepció az volt, hogy minimálisra visszaszorítsák a burkolt felület nagyságát és több zöldfelület jelenjen meg. A járdákkal a jelenlegi nyomvonalat tartották meg a tervezők.
A megjelentek végül az alábbi elemek megvalósításában értettek egyet:
A Zöld irodaház előtti rész rekonstrukciója
Forgalomcsillapító rész megvalósítása
Növénytelepítés
WC épületének felújítása
Utcai berendezések – mennyiségük pénzügyi helyzettől függően (pl.: kerékpártároló, padok, hulladékgyűjtők)
Hősök szobrához tipegő járda készítése – szintén pénzügyi helyzettől függően
Diczkó József azzal köszönte meg a megjelentek aktív részvételét az egyeztetésen, hogy reméli, a jövőben az önkormányzat a beruházások megkezdése előtt is összehívja a megfelelő fórumokat az előkészítő munkák során.