Kezdeményezzük a "bádog" szökőkút elbontását

Felállítása óta viták kereszttüzében a Kossuth téri "Életfa" szökőkút. Egyesületünk ezzel kapcsolatos állásfoglalását hétfőn írásban juttattuk el Kovács Ferenc polgármesterhez.

Alább a levél:

 

 

Nyíregyháza Megyei Jogú Város
Dr. Kovács Ferenc Polgármester
Nyíregyháza
Kossuth tér 1.


Tisztelt Polgármester Úr!


Egyesületünk több városvédelmi témában – köztük a Kossuth téri „bádog”, „életfa” szökőkúttal kapcsolatban – véleményt nyilvánított, amit 2010 november elején postai úton eljuttattunk Önnek. Véleményünket egyrészt saját tagjaink, másrészt a „városvitázók”véleményére, valamint egyéb módon szerzett információkra alapoztuk, aminek lényege azt volt, hogy az „életfa szökőkút” helyett jobban illeszkedne a környezetbe egy hagyományos szökőkút.

Évindító egyesületi napunkon – amelynek Ön meghívott és előadó vendége volt – a jelenlévők megerősítették a korábban kifejtett véleményünket.

Megújult honlapunkon szavazást kezdeményeztünk az alábbi kérdéssel:

Ön szeretné, ha lebontanák a Kossuth téri „bádog” szökőkutat?

2011. 01. 09. – 2011. 02. 19 között 190-en szavaztak, és a szavazók 75,3%-a az „igen, alig várom” választ adta. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy ez a szavazás nem tekinthető tömegesnek és nem is reprezentatív, de a véleményt nyilvánítók döntő többsége a lebontást támogatja
A fentiek alapján - többségi egyetértést feltételezve - egyesületünk kezdeményezi a „lemez” szökőkút lebontását.


Nyíregyháza, 2011. február 21.

Békési Elemér, elnök

A témáról bővebben itt is olvashatunk. 

Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6.

Telefon: 42/400-187

e-mail: nyirvave@gmail.com

 

Legyen Ön is Városvédő!

Támogassa adója 1%-val egyesületünket!

Adószámunk:    19214050-1-15

 

Tájékoztatjuk kedves Tagtársainkat, Látogatóinkat, hogy honlapunkon a névtelen hozzászólásokat a rendszer 24 órán belül törli.

OTP-nél vezetett számlaszámunk:

11744003-20047720-00000000

 

Ki olvas minket

Oldalainkat 51 vendég és 0 tag böngészi

Egyesületünk a Facebookon

facebook logo

Kiadja: a Nyíregyházi Városvédő Egyesület Elnöksége
Cím: Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6.
Telefon: 42/400-187
E-mail: nyirvave@gmail.com
Számlaszám:11744003-20047720-00000000 (OTP)
 
Cservenyák Katalin elnök 70/933-9820 cservenyak.katalin@gmail.com Simonics Borbála titkár 30/97-45-688 simonicsborbala@gmail.com 
Szokol Tibor alelnök 30/953-66-34, 42/421-423 szokol.tibor@chello.hu Urbán Teréz alelnök 30/521-57-52, 433-509 urbanterez@gmail.com
Leviczky Zoltán elnökségi tag 70/2270-475, 411-546 leviczky.zoltan@upcmail.hu Leviczky Zoltánné elnökségi tag 42/411-546  leviczkymoni@gmail.com
Szabó Éva elnökségi tag 20/93-75-130 eszabo72@gmail.com
 

Copyright � 2018 Creative. All Rights Reserved.