Várostörténeti vetélkedő
Immár 10. alkalommal hirdette meg a Nyír-Diák Egyesület és a Nyíregyházi Városvédő Egyesület várostörténeti vetélkedőjét nyíregyházi középiskolás diákok részére. E nemes versengés 2010-ben elhunyt elnökünkről „Labossa Gusztáv emlékverseny” is egyben.
2011 márciusának első napján megtelt versengő diákokkal a városháza Krúdy Terme, hiszen 13 háromfős csapat vállalkozott arra, hogy összemérje tudását a város történetéből. Halkóné Dr. Rudolf Éva Nyíregyháza Megyei Jogú Város alpolgármestere köszöntőjében felidézte a városát szeretve védő és védve szerető Labossa Gusztáv alakját és a diákoknak jó vetélkedést kívánt. Labossa Gusztávné megköszönte, hogy e vetélkedő sorozatot elhunyt férjéről nevezték el, ápolva ezzel is emlékét. A győzteseknek könyvutalványt ajánlott fel, amelyet majd a gálán fog átadni. Váci Mihály Származás című versének szavalata után Ilyés Gábor vezetésével kezdetét vette a vetélkedés. A feladatok értékelésében és a pontok megítélésében a háromfős zsűri serénykedett. Békési Elemér a Városvédő Egyesület elnökeként vállalta a zsűri elnökének a szerepét is. Munkáját László Gézáné helyismereti könyvtáros, főtanácsos és Bánszki Hajnalka levéltáros segítette.
A vetélkedőre jelentkezőktől felkészülési feladatként azt kértük, hogy ismerjék meg a város 14 nevezetes épületének a történetét. Az épületek a rajtuk lévő emléktáblákkal fontos várostörténeti események hordozói is. Akik felkeresték az épületeket, elolvasták ezeket az emléktáblákat és a kiadott irodalmat is átböngészték, sikerrel vették a hat forduló akadályait. Fel kellett ismerniük az épületeket régi képeslapokról, majd építési idejük alapján sorrendbe kellett állítaniuk. A totó kérdései az épületek történetére vonatkoztak. A versenyző diákoknak ki kellett egészíteniük a „kopottas” emléktáblákat is, majd részletekből felismerni az épületeket.
A versengésben az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium diákjai vették legjobban az akadályokat, akiket e helyen is szeretnék megdicsérni, hiszen a több hibátlan megoldásuk arról tanúskodott, hogy komolyan vették a felkészülést. Dicséret illeti a második helyet elérő Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakközépiskola diákjait és a harmadik helyet egy villámkérdéssel elhódító Sipkay Barna Kereskedelmi Vendéglátóipari Idegenforgalmi Középiskola Szakiskola és Kollégium tanulóit is.
A vetélkedő végén a résztvevő diákoknak egy városvédő füzettel kedveskedtünk és ajándékkönyvet adtunk a felkészítő tanároknak is, megköszönve ezzel munkájukat.
Ilyés Gábor
A X. „Hitből és homokból” várostörténeti vetélkedő, Labossa Gusztáv Emlékverseny eredménye:
I. Takács Fruzsina, Fecske Péter, Bognár Tibor
II. Lipcsei Dalma, Molnár Tamás, Ruska Bianka
III. Bíró Anikó, Csatlós Réka, Tóth Fruzsina