Éves közgyűlését tartotta 2019. május 22-én a Nyíregyházi Városvédő Egyesület, melyen a jelenlévő tagok megvitatták, majd elfogadták az elmúlt évi tevékenységről szóló beszámolót, illetve a gazdasági beszámolót. Megemlékeztünk azokról, akik már nem lehetnek köztünk, majd egyhangúlag megválasztottuk az egyesület új titkárát, Dályai Józsefnét, akinek sok sikert, jó munkát kívánunk. A közgyűlés összeállította, majd elfogadta idei programtervét.
Szó volt az ülésen arról is, hogy az egyesület továbbra is azt szeretné - mint ahogy azt már korábban levélben kezdeményeztük -, ha a város méltó emléket állítana Kégly Szerénának, s az épülő szállodájában vagy egy tanácsterem, vagy egy gyereksarok Kégly Szeréna nevét viselné. Cservenyák Katalin
Fotók: Hudivók Róbert