A NYÍRSÉG „ŐSRÉGI EGYHÁZÁTÓL” A JÓKAI TÉRI AUTÓBUSZ-ÁLLOMÁSIG
A Nyíregyházi Városvédő Egyesület „Beszélgessünk régi időkről!” című sorozatának idei utolsó előadását Ilyés Gábor, egyesületünk tagja, a város neves helytörténésze tartotta november 21-én. A Burattino Bábszínház előadóterme zsúfolásig megtelt, mely azt bizonyítja, hogy mind a téma, mind az előadó személye igen kedvelt a város lakossága körében.
Ilyés Gábor ezúttal is – akárcsak a tavaszi előadásán – Nyíregyháza ma már nem létező épületeit keltette életre azáltal, hogy gazdag képanyaggal, dokumentumokkal szemléltetve bemutatta történetüket, sorsukat, illetve azt is, hogy mi van most a helyükön. Ez alkalommal is tíz, egykor jelentős, de már eltűnt épület történetét kísérhette végig a közönség a színes, informatív, interaktív előadáson. Először két szakrális épületről, az 1873-ban elbontott református templomról és az evangélikus csűrtemplomról hallottunk érdekes adalékokat, majd a híres Nagyvendéglő, a Városi Kórház, az úgynevezett Lichtenberg-sarok, a két római katolikus iskola és az Érseki Szent Imre Internátus története következett, míg végül a mai Országzászló téren állt közkedvelt virágcsarnok és a Jókai téri autóbusz-állomás hosszabb-rövidebb „életútjának” bemutatása zárta a sort.
Ilyés Gábor azt is elmondta, hogy könyvet szándékozik írni Nyíregyháza egykori, ma már nem létező épületeiről. Érdeklődéssel várjuk a kiváló helytörténész újabb munkáját.
U. T.
Fotók: Urbán Teréz