A városvédőknek tetszenek a sóstói tervek

A Sóstó-Gyórgyfürdők Zrt. egyesületünkkel közös lakossági fórumon, március 12-én délután mutatta be a Svájci-lak és a Loft Galéria (hajdani csónakház) átalakításával kapcsolatos, illetve a Csónak utca felől az Igricén átívelő fahíd látványterveit. A Svájci-lakban rendezett fórumon, melyen Podlovics Roland, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója, Békési Elemér, a Városvédő Egyesület elnöke, Petneházy Attila Sóstó-Sóstóhegy önkormányzati képviselője, Tenkely Szabolcs és Tisza András, az A-Stúdió két tervezője, valamint a vendéglátó, Döme Aladár, a Svájci-lak bérlője vett részt, félszáz városlakó képviseltette magát, köztük egyesületünk tagjai. A hozzászólóknak tetszettek a tervek.

A Svájci-lak és a Loft-Galéria terveit egy korábbi írásban már bemutattuk, most csak néhány gondolatban térünk erre vissza, illetve igyekszünk részletesen ismertetni a fórumon elhangzott véleményeket. Podlovics Roland elöljáróban megemlítette: a három programra azért hívtak most össze fórumot, mert még abban a fázisban vannak, hogy lehet rajtuk változtatni. A Svájci-lak a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. tulajdonában van, míg a volt csónakház – a jelenlegi pizzázó – a városé. A közgyűlés tulajdonosi hozzájárulást adott az átalakításra azzal, hogy a terveket a lakossággal is egyeztessék. Mint mondta, a híd megépítésének gondolata konkrétan akkor fogalmazódott meg, amikor magánszemélyek kezdeményezésére a platánsort ültették a tópartra. Nemrég létrejött a Sóstó-Gyógyfürdőkért Alapítvány, amely első feladatának a híd megépítését tekinti. Az alapítvány nyitott, bárki támogathatja, csatlakozhat hozzá.

A cél: kitolni a szezont

Békési Elemér a Városvédő Egyesület elnökségének véleményét ismertette (egyébként a korábbi tudósításban ez is olvasható honlapunkon). Kiemelte: első alkalom, hogy lakossági fórum és a „Beszélgessünk városukról” sorozat találkozik egymással. „Azért közös az összejövetel, mert úgy gondoljuk, mindhárom elképzelés támogatható. Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetnének észrevételek a tervekkel kapcsolatban. Bízunk benne, hogy elkezdődött egy folyamat, amely folytatódni fog” – mondta. Hozzátette: elindult egy folyamat, közös gondolkodás, amelynek Sóstó fellendítése a célja, s melynek eredményeként a remények szerint fejlesztések fognak megvalósulni. Emlékeztetett arra, hogy már az idei évnyitó gyűlésen sok ötlet és vélemény megfogalmazódott Sóstóval kapcsolatban. Ezúttal pedig konkrét kérdésekben kell véleményt alkotni.

Petneházy Attila Sóstó és Sóstóhegy önkormányzati képviselője (Fidesz-KDNP) úgy fogalmazott: minden olyan szándék, amely hosszabbítja, szélesíti a turistaszezont, támogatható. A hídra az igény már korábban megfogalmazódott, s hogy most megvalósulhat, meggyőződése, mindenki megelégedésére szolgálhat.

fórum sóstói tervekről

Döme Aladár a Svájci-lak bővítésének szükségességét azzal magyarázta: amikor társával bérbe vették az ingatlant, nagyon hamar kiderült, hogyha a vállalkozást üzemeltetni akarják, akkor valamit tenni kell azért, hogy a jelenlegi 4-5 hónaphoz még legalább 3-4 hónapot hozzá tudjanak „építeni” A lehetőségeket latolgatva oda jutottak: bővíteni csak a teraszt lehet. Ott kell lehetővé tenni, hogy nemcsak a nyári hónapokban, hanem már április-májustól kint lehessen üldögélni, egészen október-novemberig. „Borozgatni hóesésben, kellemes, lírai helyen. A nyíregyháziak megérdemlik, hogy egy ilyen helyük legyen” – érvelt, hozzátéve: nem egyszerű a feladat, mert a turizmus ma nem felfelé ível, hanem lefelé.

„Lebegő üveghasáb”

Az 1860-ban épült Svájci-lak teraszának fedésére készült, illetve a Loft Galéria bővítésének terveiről újabb adalékkal szolgált Tenkely Szabolcs az A-Stúdió vezető tervezője. E szerint terasz fölé tervezett „lebegő üveghasáb” nyáron széttolható. Az épület látványát esőcsatorna sem fogja rontani, a terasznak megmarad a tornácos hangulata. Ki kell viszont vágni a négy akácot, amelyet az elődök a teraszra ültettek.

A Loft Galéria (kazánház, csónakház) a kádfürdővel egyszerre épült, eredeti funkcióját már csak részlegesen tölti be. A Svájci-lakkal ellentétben ez nem műemlék, így lehetőség van arra, hogy a homlokzati elemeket használva ugyanabban a stílusban nyúljanak hozzá a tervezők. Az északi oldalára konyha, szociális blokk, akadálymentes vizesblokk kerül. Későbbi terv a tópart felőli oldalon, a rézsűn egy nyitott terasz kialakítása, amit csak nyáron használnának.

A Csónak utca felőli híd tervezésekor a legfőbb cél az volt, hogy környezetbarát anyagból készüljön. Fából lesz, közel 10 méter a fesztávolsága. A hídhoz vezető sétány nyomvonala egyetlen fát sem érint.

Az érdeklődők közül Barta István reagált először a Svájci-lak és a Loft Galéria terveire, gratulált mindkettőhöz. Megjegyezte viszont, hogy a híd első benyomásra furnérlemez hatását keltette benne, szerinte a tömör forma nem illik a környezetbe, sokkal inkább az ácsolt faszerkezet, amellyel tele van Sóstó - ennek kellene megjelennie a híd esetében is.

„Gyönyörű lesz”

- Gyönyörű lesz a Svájci-lak – ezt már Újvári Andrásné, a Sóstófürdői Nyugdíjas Társadalmi Szervezet alapító tagja mondta, aki üdvözölte az új híd megépítésének tervét is, egyúttal kérte, ne feledkezzenek meg a régi hídról se, tegyék rendbe, mert főleg esős, síkos időben balesetveszélyes. Amikor privatizálták a volt konzervgyári üdülőt, a kerítést szinte a hídig kihozták, csak egy szűk hely maradt, amit alig lehet használni, nem lehet átmenni rajta babakocsival.

Felbermann Endre azt kérte, vegyék fontolóra, adják meg a lehetőségét annak, hogy zárt folyosókon az Svájci-lak vendégei akár egy köpenyben is eljuthassanak a fürdőbe.

Orosz József szerint Sóstó 40 éve sokkal különbül nézett ki, mint most. Szerinte a legfőbb baj, hogy nincs vendég, ezért azt kell kitalálni, hogy lehet idecsalni a vendéget. Szívfájdalma, hogy a Krúdy Vigadóba egy lélek se tér be, mert be van zárva. Egy korábbi élményét is megosztotta a hallgatósággal: a fürdő bejáratánál volt négy virágtartó. Évekig nem volt benne egy büdöske sem. Mikor szóvá tette, másnapra elvitték a virágládákat. Javasolta a fürdő új vezetésének, barátkozzanak azzal a gondolattal, hogy a busz a Fürdő utcát is bekapcsolják a tömegközlekedésbe, a busz azon mehetne vissza a városba, ez sokat lendítene a Szódaház utcai és a többi, közeli vendéglátóhely forgalmán.

Názon Gyula úgy fogalmazott: „nem szívesen nyúlok hozzá műemlékhez. Nekünk nincs több történelmi emlékünk ezeken kívül.” Szerinte a Svájci-lak bővítésekor az üvegfedés helyett pincében is lehetett volna gondolkodni, majd témát váltott, Sóstó területfejlesztési koncepcióját bírálta: szerinte Sóstóra új rendezési terv kell. „Hagyjuk a kisvasutat, örülnénk, ha idáig eljönne egy nosztalgiavasút. Nekem nem tetszik az a fejlesztési koncepció, hogy idehozunk még ezer gépkocsit. Miből gondolják, hogy ide akkor fog jönni a vendég, ha telefüstöltjük a tüdejét? Ha üdültetni, etetni, itatni akarok, kulturált körülményeket kell teremteni. Hogy lehet kimenekíteni kétezer kocsit Sóstóról egy katasztrófahelyzetben? Erre gondolt már valaki? – sorolta a kérdéseket, majd az előző hozzászóló felvetésére reagált: szerinte nem jó ötlet, hogy a busz a Fürdő utcán is járjon.

Iszapkezeléstől a gyógyhalakig

Podlovics Roland az addig elhangzottakra reagálva elmondta: a hídról ez még csak egy látványterv, a tervezők még finomítanak rajta. Egyetértett, valóban rossz állapotban van a régi híd, melynek tervezik a felújítását, az állagmegóvásról (korlátok festése) eddig is gondoskodtak. Tudják, hogy a híd télen, ősszel, tavasszal teljesen járhatatlan, megígérte, fel fogják újítani. Hozzátette: az elmúlt szűk egy évben nagyon sok műszaki hiányossággal szembesültek a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt-nél, sok helyen kell tüzet oltani. Felbermann Endre javaslatára megemlítette: őket is foglalkoztatja a Svájci-lak és a Fürdőház összekötésének gondolata, ehhez keresik a pályázati forrást. Tudni kell, a Fürdőház is műemlék, tehát ebben az esetben is csak üvegfolyosóban lehet gondolkodni ahhoz, hogy az összeköttetés megvalósuljon. A gyógyászatfejlesztéssel kapcsolatban elmondta: a Fürdőházban most már komplex gyógyszolgáltatást nyújtanak, az iszapkezeléstől a szénsavfürdőig naponta reggel 8-tól este 8-ig. Februárban 1503 kezelést végeztek itt – háromszor annyit, mint tavaly ilyenkor. Megjegyezte: a fürdőházban gyógyászat eddig nem volt kellően menedzselve. Hamarosan lesznek itt gyógyhalak is, s ha a szolgáltatások kinőnék a Fürdőházat, akkor sincs gond, mert az élményfürdő emeletén vannak gyógyászatra alkalmas helyiségek. Az élményfürdőt el kell fogadni ilyennek. Biztos a tervezőket is kötötték szabályok, amikor ilyenre építették – tette hozzá.

Sóstó szebb, mint Hajdúszoboszló, csak el kell hinni – szögezte le a vezérigazgató. Podlovics Roland emlékeztetett arra, hogy korábbi fórumunkon elhangzott, Kovács Ferenc polgármester is szerette volna, ha a Krúdy Vigadó nyíregyházi tulajdonba kerül, ám nincs erre hatásköre. Az épületet nyíregyházi vállalkozó újította fel, de miután csődbe ment az Épker, a Vigadó egy budapesti ingatlankezelő céghez került, amely nem szándékszik eladni. Úgy tudni, talán nyáron kiveszi egy bérlő, és üzemeltetni fogja.

Fák a teraszon

A négy fa kivágásával kapcsolatban elmondta: a teraszról nem Sóstó legértékesebb fáit szeretnénk kivágni. Teraszra nem szoktunk fát ültetni. A kivágást az indokolja, hogy a gyökereik nyomják fel az épület alapját – mondta Podlovics Roland, majd Názon Gyula felvetéseire reagált: „Biztos vagyok benne, hogy le lehetne süllyeszteni a teraszt a pinceszintre, van az a pénz, amennyiért megoldható, erről kérdezzük meg a tervezőket. Szerintem ne építsünk pincét sóstón, ha nem muszáj. A parkolással kapcsolatban meg kell védenem azokat, akik részt vettek ennek a tervnek az átgondolásában. Azzal egyetértek, hogy nem szabad nagy tömegben beengedni a kocsikat Sóstóra. Ezért is tervezünk ide csökkentett forgalmú sétányt. Az viszont tény, hogy Sóstót egyik oldalról sínek és a felüljáró határolja – ezt a fizikai távolságot tudomásul kell venni.” Hozzátette: „viszonylag világos az a vonal, ahogy Sóstót szeretnénk látni. Hogy ez egy pályázati kiírástól függően hogyan módosul, az majd kiderül.”

Jó bor - jó pincében

- Szeretem a nagyon jó bort, szeretem a pincét – árulta el Döme Aladár, elismerve: a pince a vendéglátásban nagyon fontos dolog. De ő szeretné igazi pincébe elvinni a vendégeket, ezért szerepel az 50 milliós pályázatban egy kisbusz is. Tokajban, Tarcalon - a vendégnek igazi pincevendéglő élménye van.

Názon Gyula szerint közpénzből folynak majd a beruházások, Podlovics Roland viszont pontosított: nem közpénzről van szó, az uniós pályázathoz az önerőt a vállalkozó biztosítja. Amivel a köz gyarapszik, azt a kis részt – nem a vissza nem térítendő támogatás összegét – a fürdő olyan formában téríti meg a bérlő számára, hogy lelakhatja.

Kerezsi Miklósné szerint csodás a Loft Galéria terve, és dicsérte a Svájci-lakét is, remélve, minden a bemutatottak szerint alakul.  „Végtelenül örülünk, hogy Sóstó élére olyan ember került, akinek szívügye” fogalmazott, hozzátéve: Sóstó közlekedését meg kell oldani. Javasolta: a Volánnál érjék el, hogy hosszabb ideig járjon nyáron a busz. A cégnek is meg kell, hogy érje, hiszen itt már olyan sokan laknak, miért kell nekik feltétlen kocsival járni.

Petneházy Attila azt mondta: emblematikus épülete Sóstónak a Krúdy Vigadó. Csak éppen nem lehet működtetni jelen állapotában. Egymás fölött három konferenciaterem is van benne. Nincs abban a helyzetben a város sem, hogy ezt üzemeltetni tudja. Örök dilemma, hogyan lehet Sóstón a sokféle érdeket összesimítani, hiszen nagyon megoszlik az itt élők, a városból érkezők, illetve a nyaralók véleménye. Az például, hogy a Fürdő utcán is járjon a busz, ellenállásba ütközött, néhány ott lakó sem támogatná, hogy előtte menjen el a busz. Állítólag az út sem megfelelő műszakilag a tömegközlekedésre.

Podlovics Roland szerint – hangsúlyozva, ezt magánemberként mondja – a Krúdy Vigadó kaszinónak volna jó. Nem bűnbarlangra, hanem rendes kaszinóra gondol, olyanra, mint amilyen például Monacoban van. Ez vonzerőt jelenthet. Szerinte, ha egy ilyen szemléletű tulajdonos kerülne ide, nem tenne rosszat Sóstónak.

A Krúdyt megépíteni tudták az elődök, üzemeltetni nem az utódok

Kerezsi Miklósné viszont azzal érvelt: a Krúdy mindig a közönségé volt, és szeretné, ha ez így is maradna. Nem úgy, mint a Korona, amelynek mindig étterem volt a földszintjén. S megérte, hogy bank van a helyén. Párizsban nem engedik felparcellázni a Luxemburg kertet, pedig biztos lett volna ötlet a hasznosítására – tette hozzá. Szégyen, hogy 100 éve a 30 ezres város meg tudta építeni, fenn tudta tartani a Krúdyt, most meg egy 120 ezres város nem képes rá.

Hidegkuti László is azt mondta, hogy a bemutatott tervek jók, s az irány is jó. „Örömmel üdvözöljük a párbeszédet.” – fogalmazott, hozzátéve: növelni kell azoknak a szolgáltatásoknak, attrakcióknak a számát, amelyek vonzzák a közönséget. Különösen a gyerekek számára fontos, hogy legyen szórakoztató (vidám)park. El kellene gondolkodni azon, hogy a gyerekeknek milyen szórakoztatási lehetőséget nyújthat még Sóstó. Stick Gyula viszont a régi majálisok, építők napi rendezvények hangulatát idézte – ő ezt hiányolja ma Sóstóról. Javasolta, szervezzenek ide több programot. Szerinte szükség van ifjúsági parkra is. Figyelmeztette ugyanakkor a jelenlévőket, ügyeljenek arra is, hogyan térül meg a beruházás, illetve olyan szolgáltatást nyújtsanak, amely vonzó.

Podlovics Roland az előbbiekre úgy reagált: gondoltak a gyerekekre, ezt szolgálta például az élményfürdő gyermekvilágának átalakítása, illetve hamarosan nyit a volt honvédségi üdülőben a gyerekeknek épülő játszóház. Ifipark is lesz, de annak nem az állatkertben volt a helye. Terveznek nagyrendezvényeket: sör- és gasztronómiai fesztivált, koncerteket, úszó alkalmatlanságok versenyét.

Terasz a rézsűre

A Loft-Galéria mellé, a rézsűre tervezett terasszal kapcsolatban fejezte ki aggodalmát Melles Maximilián vállalkozó, aki szerint számítani lehet lakossági ellenállásra, mint ahogy pár éve aláírásgyűjtés folyt a tavon átellenben tervezett étterem ellen.

Lipcsei Pál arra volt kíváncsi, ki dönti el a dolgokat a városban, ki kiért van. Elmondta: hiányolja a szakembert, és szívesen látna hatástanulmányokat. „Már kész terveket látunk, célegyenesben van a történet” – fogalmazott. Szerinte a polgárok úgy érzik, hogy a döntésekből kihagyják őket. Azt szeretné, hogy „Legyen ez felek komoly tárgyalása”. Sérelmezte, hogy Sóstó hátsó részén nem lehet ingyen fürödni. Szerinte a platánsort is azért ültették, hogy ott ne lehessen napozni. Cinizmusnak és megalázónak tartja, hogy azt mondták, váltsanak kedvezményes jegyet, akik fürödni akarnak. Az 500 forintos belépőt a tóra a mai viszonyok között ki kell gazdálkodni - érvelt.

- Senki nem akar senkit megalázni – reagált Lipcsei Pál véleményére Podlovics Roland. - Az 500 forintos belépőért szolgáltatunk. A platánsorral nem az volt a cél, hogy onnan bárkit is kizárjanak. A platánnak nagyon magas a törzse, lehet alatta napozni. A sóstói program mellé szakemberek, tervezők álltak, de a fejlesztés még nagyon kérdőjeles. Sok függ a pályázati kiírástól.

- Nem igaz, hogy ne folyna folyamatos egyeztetés – csatlakozott Petneházy Attila, emlékeztetve, hogy volt egyeztetés még korábban civil szervezetekkel is a koncepcióról, ötleteket emeltek bele egy az egyben. - Itt nagyon sok érdek ütközik. Lehet, hogy lesznek benne hibás lépések, rossz helyre ültetett fák, de a platánsor elültetését én is támogattam – tette hozzá végezetül a képviselő.

Közös nyilatkozat

A fórum után, az ott elhangzottak alapján közös nyilatkozatot ad ki a Nyíregyházi Városvédő Egyesület és a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt., melyben megfogalmazzák: a városvédők támogatják a bemutatott sóstói tervek megvalósítását.

szerző: Cservenyák Katalin, fotók: Hudivók Róbert

Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6.

Telefon: 42/400-187

e-mail: nyirvave@gmail.com

 

Legyen Ön is Városvédő!

Támogassa adója 1%-val egyesületünket!

Adószámunk:    19214050-1-15

 

Tájékoztatjuk kedves Tagtársainkat, Látogatóinkat, hogy honlapunkon a névtelen hozzászólásokat a rendszer 24 órán belül törli.

OTP-nél vezetett számlaszámunk:

11744003-20047720-00000000

 

Ki olvas minket

Oldalainkat 8 vendég és 0 tag böngészi

Egyesületünk a Facebookon

facebook logo

Kiadja: a Nyíregyházi Városvédő Egyesület Elnöksége
Cím: Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6.
Telefon: 42/400-187
E-mail: nyirvave@gmail.com
Számlaszám:11744003-20047720-00000000 (OTP)
 
Cservenyák Katalin elnök 70/933-9820 cservenyak.katalin@gmail.com Simonics Borbála titkár 30/97-45-688 simonicsborbala@gmail.com 
Szokol Tibor alelnök 30/953-66-34, 42/421-423 szokol.tibor@chello.hu Urbán Teréz alelnök 30/521-57-52, 433-509 urbanterez@gmail.com
Leviczky Zoltán elnökségi tag 70/2270-475, 411-546 leviczky.zoltan@upcmail.hu Leviczky Zoltánné elnökségi tag 42/411-546  leviczkymoni@gmail.com
Szabó Éva elnökségi tag 20/93-75-130 eszabo72@gmail.com
 

Copyright � 2018 Creative. All Rights Reserved.