Helyi védett épületek

Igen reprezentativ épület

Pesten a nagykövetségi negyedben is megállná a helyét.

Úgy tünt, hogy menthetetlen

Lassan befejeződik a felújitása. Rá sem lehet ismerni. Újra méltó szomszédja lett a Benczur tér más épületeinek. Érdemes lenne a képeket is kicserélni.

Városunk fontos épülete

Sokan végezték falai között tanulmányaikat. Ezen az épületen - a sarkon - is van egy a birósági épületen lévőhöz hasonló nagypontosságú geodéziai alappont (Adria feletti magassági jel).

Nagyon leromlott az állapota

Vajon ennek az épületnek is lesz-e olyan szerencséje, mint az utca túlsó végén, de a Benczur tér 2-es számot viselő és már felújitott épületnek?

Nagyon fontos szecessziós épületünk

Viszonylag kis veszteséggel, kevés átalakitással, élte túl a zivataros éveket. Az egyház a tulajdonában lévő épületeknek mindig jó gazdája.

Vajon visszakapja-e a környező szép parkot is?

A környező épületektől eltérően nem utcasorban áll, hanem mint egy villa, vagy egy pavilon egy kis parkban. Még nem fejeződött be a felújitása. Az ötvenes évek elején végzett enyhén szocreál átalakitást csak kicsit sinylette meg. Az előtte és főleg a mögötte lévő park még nem született újjá.

befejezés előtt soha

Saját tapasztalatból mondom: míg egyetlen kőműves is van az udvaron, minden forint pénzkidobás a kertre. Szerintem várjuk meg, míg elvonulnak a kivitelezők! Aztán megnézzük.

védett épületen ablakot vágni?

Ez a Korányi villa. Ha ez egy védett épület, miért vág a tulajdonos ablakot a homlokzaton? (középen szemben a friss vakolásu kisablak) Vagy az önkormányzat megengedte?

Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6.

Telefon: 42/400-187

e-mail: nyirvave@gmail.com

 

Legyen Ön is Városvédő!

Támogassa adója 1%-val egyesületünket!

Adószámunk:    19214050-1-15

 

Tájékoztatjuk kedves Tagtársainkat, Látogatóinkat, hogy honlapunkon a névtelen hozzászólásokat a rendszer 24 órán belül törli.

OTP-nél vezetett számlaszámunk:

11744003-20047720-00000000

 

Ki olvas minket

Oldalainkat 12 vendég és 0 tag böngészi

Egyesületünk a Facebookon

facebook logo

Copyright � 2018 Creative. All Rights Reserved.