Születésének 75., halálának 22. évfordulóján emlékezik Ratkó József József Attila-díjas költőre Petraskó Zoltán tagtársunk azzal a beszédével, amelyet 2009. szeptember 20-án mondott Kisrozvágyon (Borsod-Abaúj-Zemplén megye). A településen két éve állítottak emléktáblát Ratkónak abból az alkalomból, hogy a második világégés után több éhező kis társával egy nyarat töltött el itt az őket befogadó falusi emberek önzetlenségének köszönhetően. A költő önéletrajzában így emlékszik vissza Kisrozvágyra: "Itt töltöttem gyermekkorom legszebb napjait”.

Én több mint egy évtizedet éltem itt gyermekkoromban. Nagymamám lakott itt s minden nyarat, telet, Karácsonyt, tavaszt és Húsvétot itt töltöttem. A karácsonyi kántálások, betlehemes játékok, húsvéti locsolkodások, nagypénteken a pattogatott kukorica illata lengte be az egész falu levegőjét... ezeket részletesen elmesélni nem is lehet....!
Hogy mi köt engem ide? A fenti emlékeken túl itt élnek rokonaim: bátyám lánya, keresztlányom, fia, unokaöcsém s népes családtagjai, gyerekek, unokák... A kis falunk katolikus templomát nagymama építtette, több mint 80 évvel ezelőtt. Ő volt mai szóval élve a főszponzor. Nagy telket adott, s vállalta a költségek oroszlánrészét. De a falu lakosságának áldozatkészsége is megmutatkozott, mert végezték a földmunkákat, a messzi kőbányából a kövek s minden más építőanyag szállítását. "Nem volt olyan szekér a faluban, mely ne indult volna el az építőanyagok fuvarozására, több fordulót is vállalva, felekezeti hovatartozástól függetlenül, önzetlenül, tehát nemcsak a katolikusok, de a más vallásúak is mindenben segítettek, amivel csak tudtak" – mesélte nagymama.

Később családi kripta is épült a templom háta mögött s itt nyugszanak a forrón szeretett nagyszülők, bátyám és felesége s családtagjai... Tehát a múlt és jelen, élők és holtak kötnek e kis faluhoz...
Míg Móricz Zsigmondnak Tiszacsécse, szülőfaluja volt a "tündérsziget" nekem ez a kis falu a "gyermekkorom boldogságszigete..."
Bár - Váci Mihály költő szavaival élve - "az én szép, szelíd szőke városomban"-ban, Nyíregyházán születtem, mégis e kis falu marad a vágyaim netovábbja... A sok emlékezetes itt tartózkodásomból kiemelkedik 1945 nyara. Pár hete fejeződött be a II. világháború, az ország romokban… Nagy volt az éhínség, különösen a nagy városok ipari térségeiben éheztek az emberek, főképpen a gyerekek. Ekkor döntött az ideiglenes kormány az egyházakkal összefogva, hogy az éhező gyerekeket szervezetten, vidéki falvakba küldi, mert ott még egy kevés élelem található volt. Csont sovány, vézna gyerekek érkeztek a mi kis falunkba.
Egy szőke kisfiú ebbe a házba, a szomszédunkba került, Kohánékhoz... Hamar összebarátkoztunk, hiszen közel egykorúak voltunk, (milyen érdekes: Józsi augusztus 9-én, én 8-án születtem, csak két évvel korábban.) Együtt játszottunk, rúgtuk a rongylabdát itt, a közeli Domókuson, bigéztünk, gricceltünk (a mai gyerekek már nem is tudják, hogy milyen jó játékok voltak ezek abban az időben.)
Aztán, mikor a libák s tehenek legeltetését is ránk bízták a szülők, nagy verseny alakult ki karikásostor-fonásban, hogy ki tud a kenderkócból ügyesebben, szebben, jobban cserdülő ostort fonni...

Emlékszem, Kohán bácsinak volt egy kis szürke lova, azt minden este ide, a csorda kútra vitte itatni. Odafelé Józsi, visszafelé már én ülhettem a kis szürkére. Nyereg nélkül, csak úgy, szőrén ültük meg a lovat. Milyen óriási élmény volt ez a 10 év körüli gyerekeknek...
Ezernyi emlék kavarog szívemben-lelkemben, mindent leírni nem is lehet, de Józsival igazi barátok, a szó-szoros értelmében "kenyeres pajtások" lettünk. Sokszor egy darab kenyérrel, melyet megfeleztük, másztunk fel az eperfára - s milyen finom volt a fehér és a fekete eper, meg is látszott a fehér ingünkön a fekete eper nyoma, a szülők nem nagy örömére...
Hamar elröpült a nyár, évtizedekre elkerültünk egymástól. Csak már felnőtt korban találkoztunk újra, s mit ad a sors, még kollégák is lettünk: mert Józsi a Nagykállói Járási Könyvtár igazgatója lett, én meg a megyei könyvtár könyvtárosa; így hivatali kapcsolat is kialakult közöttünk, de megmaradt a régi gyermekkori barátság is. Sokszor felemlegettük az itt töltött napokat, heteket. Barátságunk egészen az Ő korán bekövetkezett haláláig tartott.

Az emléktábla természetesen s elsősorban Ratkó József József Attila-díjas kötőnek állít emléket. De egyben emléket állít az itt élt kisrozvágyi lakosoknak, a most itt élők elődeinek (szülőknek, nagyszülőknek és dédszülőknek), hiszen Ők fogadták be ezeket a gyerekeket: ételt-italt és szállást adtak az éhezőknek, egy boldog nyarat biztosítottak számukra, amiért elismerés illeti őket. Legyenek büszkék a most itt élő leszármazottak elődeikre s kövessék példájukat s ne feledjék az életben a legnagyobb, legnemesebb dolog: embernek maradni az embertelenségben.

Petraskó Zoltán

Ratkó József 1936. augusztus 9-én született. Iskoláit Pesterzsébeten kezdte, majd vidéken lelencgyerekként folytatta. Élt Vámosmikolán, Sándorfalván, Budaörsön, Miskolcon, Parasznyán, Erdőbényén, Hajdúhadházon, Tiszadobon, Nyíregyházán. Dolgozott állami gazdaságban, borpincészetben, illetve segédmunkásként az Építéstudományi Intézetben. A Szegedi Tudományegyetemen olasz szakon tanult (1956-1958). 1955-től közölték verseit a folyóiratok (Alföld, Új Írás, Napjaink, Tiszatáj, Élet és Irodalom, Kortárs, Szabolcs Szatmár Népe). Első verseskötetének címe: Félelem nélkül. Önéletrajza 1966-ban jelent meg. Nyíregyházán újságíróként dolgozott, majd a nagykállói Krúdy Gyula Járási Könyvtár igazgatója lett. Az ének megmarad (Hetek) versantológia költői közösségéhez tartozott. Segítsd a királyt című színpadi művét, verses drámáját a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház mutatta be 1985-ben. Hosszú betegség után 1989-ben hunyt el Nagykállóban.
Ratkó József szellemi és művészi teljesítményének emlékére a nagykállói középiskola Ratkó József Irodalmi Napokat, 2001 óta pedig ennek keretében Országos Ratkó József Vers- és Prózamondó Versenyt rendez. Személyére és költészetére a Magyar Versmondók Egyesületének tagjai emlékeztek 2006-ban, születésének 70. évfordulóján. Testvéröccse, Dr. Ratkó István matematikus, rendszeresen szervez előadóesteket a tiszteletére, ahol maga is előad verseiből.

Szellemi és művészeti teljesítményének emlékére 1993-ban alapította a Hangsúly Irodalmi és Művészeti Alapítvány a Ratkó József díjat, amellyel a kuratórium tagjai minden esetben olyan  alkotókat kívánnak elismerni, akiknek életművel, esztétikai és erkölcsi értékrendje megkérdőjelezhetetlen, sajátos kötődésük van Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez. A díjat 2006-ban fogadta „örökbe” a megyei önkormányzat. Az ünnepség Nagykállóban augusztus 9-én 15 órakor kezdődik, a hagyományokhoz híven a temetőben, ahol az emlékezők megkoszorúzzák Ratkó síremlékét. A díjátadó ünnepség a városi művelődési központban lesz, az idei díjazott Babosi László könyvtáros, bibliográfus.