Gyermekkoromban, több mint 7 évtizede utaztam először a kisvonattal. Nagymamánk a Zemplén megyei Kisrozvágyon lakott s mi minden nyarat, karácsonyt és húsvétot ott töltöttük.

A kisvonattal utaztunk Nyíregyházáról az akkori Bessenyei téri állomásról (ma Hősök tere) a Zemplén megyei Ricse községbe, s onnan már lovas kocsival tovább Kisrozvágyra, mert a vonat tovább folytatta útját Zemplénagárdig. 1944-ig a balsai vasúti Tisza-hídon át vezetett az út, de 44-ben felrobbantották. Utána már csak csónakkal, komppal lehetett átkelni a Tiszán.

Ez nagyon romantikus volt, mert amikor beértünk a Tisza közepébe, ott merítettünk a folyó vizéből s nagyokat ittunk, mert az akkor annyira tiszta, iható volt.

„Ki a Tisza vizét issza,/ Vágyik annak szíve vissza...” – s valóban gyakran tértünk vissza.

A június valami csodálatos volt (most is az), amikor a Tisza „kivirágzott”. Több millió kérész önfeledten járta a "násztáncát", de sajnos, pár óra múlva elpusztultak.

„Temető a Tisza, mikor kivirágzik....”. F felejthetetlen ez a természeti csoda, mely csak a mi Tisza folyónk sajátja...

Élénken él az emlékezetemben, hogy nagymama rendszeresen nagy kanna tejet küldött, a tejes kanna fedelébe pedig frissen köpült vajat tett. Ezt lovas kocsi vitte Ricsére, ott átadták a kisvonat kalauzának vagy vonatvezetőnek, mi pedig itt, a Bessenyei téri állomáson vártuk. Boldogan vittük haza a tejet, amelyből finom kávét, kakaót, madártejet, túrót készített Édesanyánk.

Évtizedek múltán, már ifjú tanár koromban Kótaj községbe helyeztek tanítani. Több kollégával együtt, mint "kijáró tanárok" utaztunk a kisvonattal nap, mint nap.

A vonat a MÁV-bérházzal szemben lévő Fűtőházból indult, első megállója a Nagyállomás előtt volt, aztán a Bessenyei téren állt meg – itt szálltunk fel mi, pedagógusok –, s a Sóstói kitérő után Sóstó, Nyírszőlős, majd Kótaj következett. Nagyon sok utas szállt fel, akik a különböző munkahelyekre utaztak, főleg mezőgazdasági üzemekben dolgoztak.

Kótajba kb. egy fél óra alatt ért a vonatunk. Tavasztól őszig nagyon kellemes volt az utazás az erdőn keresztül. Szinte baráti társaság alakult ki, sokat beszélgettünk, olvasgathattunk, sokszor még a sakk és a kártya is előkerült. Télen, a hidegben már kevésbé, mert csak egy ún. dobkályha volt a kocsiban, amit a kalauznak kellett fűtenie, de mi utasok is „rátettünk egy-egy lapáttal”, hogy meg ne fagyjunk. Ennek ellenére valamennyien szerettük ezt a kisvonatot, még ha egy kicsit lassú is volt, de hangulata volt az utazásnak.

Sűrűn jártak a vonatok, és szemből „ellenvonatok” is közlekedtek, de mivel csak egy sínpár volt, az egyes állomásokon kitérők is voltak, itt megvárták a szembejövő vonatokat.

A járatokon az egyes falvakból az őstermelők szállították ide, a nyíregyházi piacra, vagy „kész helyekre” a termékeiket: friss zöldséget, gyümölcsöt, tejet, tejtermékeket (vajat, sajtot, túrót), tojást, aprójószágot (tyúkot, rántani való csirkét, kacsát, libát). Ezeknek az értékesítése után bevásároltak városunk boltjaiban ipari termékeket, különleges fűszereket, ruhaneműket, cipőket stb.

Élénk forgalmat bonyolított le a kisvonat s nagyon szomorú, hogy megszüntették.

Nagyon egyetértek a Kelet-Magyarország szeptember 21.-i számában megjelent Miskárik László, nyírteleki kedves olvasó levelében foglaltakkal, hogy a „tetszhalott” állapotban lévő kisvonatot újra kell éleszteni, mert még az „ügyes”, lelketlen fém tolvajok nem szedték fel a síneket, a talpfákat, még megmenthető lenne a kisvonat, s ez valamennyiünk érdeke volna.

Eddigiekben főleg gazdasági vonatkozásokról írtam, de a kulturális vonatkozások sem elhanyagolhatóak, sőt egyaránt fontosak. Sóstó, Nyíregyháza gyöngyszeme a négy fürdővel, az állatkerttel s a múzeumfaluval megannyi látogatót vonz. Az autóbuszos közlekedésen túl, más alternatív utazási lehetőséget is kellene biztosítani. Nyáron a tömött, levegőtlen, agyonzsúfolt járatok mellett sokkal kellemesebb a sóstói gyönyörű erdőn keresztül vezető úton, a nyitott kocsikkal közlekedő kisvonattal utazni.

Miért fosztjuk meg mindezektől a lehetőségektől az utazni vágyó közönségünket?! Sürgős intézkedést követel ezen hiányosságok megszüntetése!

Minden érv amellett szól, hogy minél hamarabb fel kell ébreszteni a hosszas Csipkerózsika álmából a kisvonatot. Ezzel tartozunk az ide látogató kedves vendégeinknek, s önmagunknak, ha azt akarjuk, hogy minél többen jöjjenek el hozzánk.

Petraskó Zoltán városvédő