Kis városvédő” vetélkedő 6. forduló

A fődíj egyhetes balatoni nyaralás

A Nyíregyházi Városvédő Egyesület a Kelet-Magyarország támogatásával várostörténeti vetélkedőt hirdetett nyíregyházi általános iskolásoknak. A játékban ötfős csapatok vehetnek részt, egy iskolából több is. A vetélkedő fővédnöke Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, aki felajánlotta: a nyertes csapat július 27-étől augusztus 1-jéig tölthet el egy turnust a Balatonon, a város szigligeti üdülőjében.

A hatodik forduló feladata: Soroljatok fel tízet Nyíregyháza műemlékei közül, mindegyikről írjatok egy-egy mondatot, amit fontosnak tartotok elmondani róla.

A feladat megoldását május 15-éig várjuk a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.
Ezzel befejeződött a vetélkedő írásbeli része, következik a döntő, amelynek időpontjáról és helyszínéről minden érintett csapatot levélben értesítünk.

Ez a feladat a korábbiakkal együtt a www.nyirvave.hu weboldalon (a „kis városvédők” menüpont alatt) is megtalálható, a válaszok a „kiadványaink” menüpont alatt a Városvédő Füzetekben is olvashatók.

Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6.

Telefon: 42/400-187

e-mail: nyirvave@gmail.com

 

Legyen Ön is Városvédő!

Támogassa adója 1%-val egyesületünket!

Adószámunk:    19214050-1-15

 

Tájékoztatjuk kedves Tagtársainkat, Látogatóinkat, hogy honlapunkon a névtelen hozzászólásokat a rendszer 24 órán belül törli.

OTP-nél vezetett számlaszámunk:

11744003-20047720-00000000

 

Ki olvas minket

Oldalainkat 70 vendég és 0 tag böngészi

Egyesületünk a Facebookon

facebook logo

Kiadja: a Nyíregyházi Városvédő Egyesület Elnöksége
Cím: Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6.
Telefon: 42/400-187
E-mail: nyirvave@gmail.com
Számlaszám:11744003-20047720-00000000 (OTP)
 
Cservenyák Katalin elnök 70/933-9820 cservenyak.katalin@gmail.com Simonics Borbála titkár 30/97-45-688 simonicsborbala@gmail.com 
Szokol Tibor alelnök 30/953-66-34, 42/421-423 szokol.tibor@chello.hu Urbán Teréz alelnök 30/521-57-52, 433-509 urbanterez@gmail.com
Leviczky Zoltán elnökségi tag 70/2270-475, 411-546 leviczky.zoltan@upcmail.hu Leviczky Zoltánné elnökségi tag 42/411-546  leviczkymoni@gmail.com
Szabó Éva elnökségi tag 20/93-75-130 eszabo72@gmail.com
 

Copyright � 2018 Creative. All Rights Reserved.