Egyesületi dokumentumok

Évről évre - 25 éves a Nyíregyházi Városvédő Egyesület

Síremlék Kégly Szerénának

XXII. rész: 2008

2008-ban is minden hónap második szombatján a Krúdy Vigadó adott helyet a „Beszélgessünk városunkról!” programsorozat rendezvényeinek. Január 12-én Veres István városi főépítész Nyíregyháza 2008-ban építész-szemmel tartott előadást, míg február 9-én Csabai Lászlóné polgármester a belváros rehabilitációs tervét ismertette a szépszámú érdeklődővel. Március 8-án Belus Tamás és Gajdos László Sóstógyógyfürdő és az Állatpark fejlesztési terveit mutatták be.

Bővebben: Évről évre - 25 éves a Nyíregyházi Városvédő Egyesület

Évről évre - 25 éves a Nyíregyházi Városvédő Egyesület

Készül a panteon

XIX. rész: 2005

Az évindító levélben értesítik a tagságot, hogy megváltozott időpontban, minden hónap második szombatján 15 órai kezdettel tartják a „Beszélgessünk városunkról!” sorozatot. Remélik, hogy az új időpont még több érdeklődő szabadidejében válik fontossá és látogat el a Krúdy Vigadóba. Internet használatára is biztatják a tagokat, hiszen sikeresen vettek részt a MATÁV által meghirdetett ingyenes ADSL-hozzáférés pályázaton, aminek eredményeként év végéig korlátozás nélkül használhatják az internetet. Erre lehetőséget biztosítanak az irodában a keddi napokon 17 és 19 óra között.

 

Bővebben: Évről évre - 25 éves a Nyíregyházi Városvédő Egyesület

Évről évre - 25 éves a Nyíregyházi Városvédő Egyesület

Ha bontanak, legalább legyen egy emlékfotó

XX. rész: 2006

Az 1999-ben elindított kezdeményezés folytatásaként újraindították a Városvédő Híradót, amely 2006-ban két alkalommal tájékoztatta a tagságot az egyesülettel kapcsolatos hírekről, programokról. (2001-ig, három év alatt összesen hét száma jelent meg a Híradónak. A most újraindított lapot ennek a folytatásának tekintették, így a címlapon a IV. évfolyamot tüntették fel.)

Bővebben: Évről évre - 25 éves a Nyíregyházi Városvédő Egyesület

Évről évre - 25 éves a Nyíregyházi Városvédő Egyesület

Húszévesek lettünk

XXI. rész: 2007

„A 2007. év egyesületünk életében kiemelt év, hiszen egyesületünk megalakulásának 20. évfordulóját ünnepeljük. Az eltelt 20 év eredményeire, mely közös munkánk volt, szeretnénk méltóképpen, közösen emlékezni”- olvashatjuk a Városvédő Híradó évi első számának a címoldalán. Elhatározzák újabb négy füzet megjelentetését, hogy a 20. évfordulóra a 20. füzetet is a tagok kezébe tudják adni, szeretnék az elmúlt 20 év krónikáját összegyűjteni, rendszerezni és könyv vagy füzet formájában megjelentetni, valamint jubileumi ünnepi közgyűlés rendezését.

Bővebben: Évről évre - 25 éves a Nyíregyházi Városvédő Egyesület

Évről évre – 25 éves a Nyíregyházi Városvédő Egyesület

Országzászló Sóstóhegyen

XVI. rész: 2002

2002-ben alapításának 15. évébe lépett az egyesület!

Január 10-én az Önkormányzat fórumán Tóth László városi főépítész a készülő rendelettervezeteket ismertette. Az egyik az épített és természeti környezet helyi védelméről, míg a másik az előbbiekben meghatározott védett épületek felújításának támogatási rendszeréről szólt. „Az építészeti értékek számbavétele jó alkalom arra, hogy észrevegyük azok sérülékenységét, mulandóságát és a megőrzés munkájának összetettségét is. Megérthetjük így, hogy az értékőrzés nemcsak egy szűkebb szakma érdeke és feladata, hanem mindenkié és megvalósításához szükség van Nyíregyháza minden városlakójának széleskörű összefogására és közreműködésére” –olvashatjuk az egyesület fórumra invitáló levelében. (A fórumot az Építész Kamara és a Városvédő Egyesület tagjainak hirdették meg.)

Bővebben: Évről évre – 25 éves a Nyíregyházi Városvédő Egyesület

Évről évre – 25 éves a Nyíregyházi Városvédő Egyesület

 

Műemlékek Nyíregyházán

XVII. rész: 2003

A 2003. évet a város Közgyűlése jubileumi évvé nyilvánította a város betelepítésének 250. és Krúdy Gyula születésének a 125. évfordulója alkalmából. Ezen évfordulók jegyében tevékenykedtek a városvédők is.

Bővebben: Évről évre – 25 éves a Nyíregyházi Városvédő Egyesület

Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6.

Telefon: 42/400-187

e-mail: nyirvave@gmail.com

 

Legyen Ön is Városvédő!

Támogassa adója 1%-val egyesületünket!

Adószámunk:    19214050-1-15

 

Tájékoztatjuk kedves Tagtársainkat, Látogatóinkat, hogy honlapunkon a névtelen hozzászólásokat a rendszer 24 órán belül törli.

OTP-nél vezetett számlaszámunk:

11744003-20047720-00000000

 

Ki olvas minket

Oldalainkat 32 vendég és 0 tag böngészi

Egyesületünk a Facebookon

facebook logo

Copyright � 2018 Creative. All Rights Reserved.