Irodalmi délután Krúdy születésnapjára

Pregitzer Fruzsina színművész, a Móricz Zsigmond Színház Társulatának tagja kezdte
a felolvasást az irodalmi délutánon                                       (fotók: Urbán Teréz)

Zsúfolásig megtelt a Hotel Korona Kodály-terme ma, október 21-én délután a Krúdy születésnapja alkalmából rendezett irodalmi délutánunkra. Az előre meghirdetett program szerint a "legnyíregyházibb író" műveiből olvastak fel részleteket nyíregyháziak: Pregitzer Fruzsina, Ferenczik Adrienne, Tarczy Gyula, Abonyiné Antal Anna, Kováts Judit és Kováts Dénes, dr. Bihari Albertné, Demeter Zsuzsa és Cservenyák Katalin.

A felolvasó délután befejeztével a résztvevők átvonultak a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárba Kerekes Elek festőművész Krúdy-mesék című kiállításának megnyitójára.

 

Halkóné dr. Rudolf Éva, a Nyíregyházi Közgyűlés Köznevelési, Kulturális és Sport
Bizottságának elnöke köszöntötte az irodalomkedvelő közönséget

Tarczy Gyula, a Nyíregyházi Városi Televízió és a Nyíregyházi Napló főszerkesztője

Beszámoló a rendezvényről a Nyíregyházi Városi Televízió Híradójában október 21-én

Abonyiné Antal Anna

Kováts Dénes és felesége, Judit

Kósa Péter prímás, brácsán játszik Fekete Krisztina


dr. Bihari Albertné Jolika

A mikrofonnál: Demeter Zsuzsa újságíró


Cservenyák Katalin újságíró és a felvételt rögzítő Dankó Pál


Kiadványainkat is bemutattuk, a képen balról Hudivók Róbert elnökségi tag

Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6.

Telefon: 42/400-187

e-mail: nyirvave@gmail.com

 

Legyen Ön is Városvédő!

Támogassa adója 1%-val egyesületünket!

Adószámunk:    19214050-1-15

 

Tájékoztatjuk kedves Tagtársainkat, Látogatóinkat, hogy honlapunkon a névtelen hozzászólásokat a rendszer 24 órán belül törli.

OTP-nél vezetett számlaszámunk:

11744003-20047720-00000000

 

Ki olvas minket

Oldalainkat 29 vendég és 0 tag böngészi

Egyesületünk a Facebookon

facebook logo

Kiadja: a Nyíregyházi Városvédő Egyesület Elnöksége
Cím: Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6.
Telefon: 42/400-187
E-mail: nyirvave@gmail.com
Számlaszám:11744003-20047720-00000000 (OTP)
 
Cservenyák Katalin elnök 70/933-9820 cservenyak.katalin@gmail.com Simonics Borbála titkár 30/97-45-688 simonicsborbala@gmail.com 
Szokol Tibor alelnök 30/953-66-34, 42/421-423 szokol.tibor@chello.hu Urbán Teréz alelnök 30/521-57-52, 433-509 urbanterez@gmail.com
Leviczky Zoltán elnökségi tag 70/2270-475, 411-546 leviczky.zoltan@upcmail.hu Leviczky Zoltánné elnökségi tag 42/411-546  leviczkymoni@gmail.com
Szabó Éva elnökségi tag 20/93-75-130 eszabo72@gmail.com
 

Copyright � 2018 Creative. All Rights Reserved.