Véget ért a konferencia

Szombaton véget ért a Város- és Faluvédők Szövetsége XXXII. Országos találkozója és Szakmai Konferenciája. A konferencia résztvevői az alábbi ajánlásokat fogalmazták meg:

 

 

A VÁROS- ÉS FALUVÉDŐK SZÖVETSÉGE XXXII. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA ÉS SZAKMAI KONFERENCIÁJA
NYÍREGYHÁZA, 2013. JÚLIUS 11–13.

Az országos találkozó plenáris ülése, a találkozó négy szakszekciójának javaslatai alapján a következő ajánlásokat fogadta el:

  1. A Szövetség ajánlja a helyi vonzerővel rendelkező, kevésbé ismert kastélyok és kúriák ismertté tételét, mely során több, egymásra épülő lépést határoz meg; első lépésben a műemlék kastélyok és kúriák felmérését, egyfajta adatbázis létrehozását.
  2. A Szövetség ösztönzi az elnéptelenedő, kis lélekszámú falvakba beköltöző magánemberek tevékenységét, mely során a régi parasztházak eredeti állapotba való felújítását végzik. A Szövetség egyesületein keresztül segít bemutatni a „jó példákat”/jó gyakorlatot, azaz tájházak, komplex települések népszerűsítése mellett közreműködik egy jól használható kézikönyv összeállításában, ösztönzi a fiatal szakmunkások felújítást célzó önkéntes munkáját és népszerűsíti a népi tárgyakat bemutató vándorkiállításokat.
  3. A Szövetség ajánlja, hogy a helyi védelem alatt álló épületek esetén egységesen kidolgozott értékmentés történjen a helyi jogszabályban rögzített lépésekkel. A nyilvánosság biztosításával minden esetben derüljön ki a helyi védelem alól való kivétel terve és annak indoka is.
  4. A Szövetség figyelmébe ajánlja a törvényhozóknak a csereüdülés és a falusi turizmus ösztönzését, melyet a pénzügyi/adózási terhek egyértelmű csökkentésével lehet elérni.
  5. A Szövetség és az egyesületek szorgalmazzák a civil szféra együttműködését, összefogását.
  6. Az egyesületek szélesítsék kapcsolataikat a helyi önkormányzatokkal.
  7. A Szövetség és az egyesületek lépjenek fel a törvényekkel biztosított jogaik érvényesítése érdekében.
  8. A településvédők lehetőségeikhez mérten induljanak pályázatokon.
  9. A civil szervezetek bátran forduljanak a hatóságokhoz, a bíróságokhoz és az ügyészségekhez.
  10. A városvédők tájékoztassák a közvéleményt tevékenységükről, terveikről és akcióikról.
  11. A Szövetség és az egyesületek tegyenek lépéseket a magántulajdonban lévő kulturális örökséget hordozó emlékek megjelölése, megismerhetősége és megfelelő védelme érdekében.
  12. A gyerekek és az ifjak bevonása, részvétele a városvédő mozgalomban rendkívül fontos, melyhez megfelelő alapot adhatnak az országos városvédő ifjúsági pályázatokon való részvételek, valamint a helyi város- és faluvédő táborok, melyek szervezéséhez szívesen adnak ötleteket a már ez irányú tapasztalatokkal rendelkező egyesületek.
  13. A középiskolások számára kötelezően előírt közérdekű közhasznú szolgálat lehetőségével érdemes élni az egyesületeknek az alapcél szerinti tevékenységek megvalósításában, és az remekül alkalmazható az utánpótlás nevelésében.
  14. Nagyon fontos a városvédő tevékenységek dokumentálása, azonban mind az írásos, mind az elektronikus kommunikáció során csak az érintett személyek beleegyezésével lehet a hatályos jogszabályok szerint fotó- és videofelvételeket megjelentetni.
  15. Az Értékmentő készülő elektronikus változatához várjuk az „ifjak” tábori beszámolóit, élményeit.
  16. A magyarországi beruházások gazdái, megbízók, tervezők, kivitelezők érdeke egyaránt, hogy a pályázataik, vagyis a munkáik nemzetközi elismerést kapjanak. Ehhez szükséges feltételeknek biztosítására nagy szükség van és lesz is.
  17. Továbbra is biztosítani kell az Europa Nostra díjaiért nevezett magyar pályázatok gondos elbírálását, valamint meg kell teremteni az Europa Nostra Tanácsának ülésein és a szervezet zsűrijeiben a magyarországi delegátus részvételének anyagi és személyi feltételeit.

Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6.

Telefon: 42/400-187

e-mail: nyirvave@gmail.com

 

Legyen Ön is Városvédő!

Támogassa adója 1%-val egyesületünket!

Adószámunk:    19214050-1-15

 

Tájékoztatjuk kedves Tagtársainkat, Látogatóinkat, hogy honlapunkon a névtelen hozzászólásokat a rendszer 24 órán belül törli.

OTP-nél vezetett számlaszámunk:

11744003-20047720-00000000

 

Ki olvas minket

Oldalainkat 31 vendég és 0 tag böngészi

Egyesületünk a Facebookon

facebook logo

Kiadja: a Nyíregyházi Városvédő Egyesület Elnöksége
Cím: Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6.
Telefon: 42/400-187
E-mail: nyirvave@gmail.com
Számlaszám:11744003-20047720-00000000 (OTP)
 
Cservenyák Katalin elnök 70/933-9820 cservenyak.katalin@gmail.com Simonics Borbála titkár 30/97-45-688 simonicsborbala@gmail.com 
Szokol Tibor alelnök 30/953-66-34, 42/421-423 szokol.tibor@chello.hu Urbán Teréz alelnök 30/521-57-52, 433-509 urbanterez@gmail.com
Leviczky Zoltán elnökségi tag 70/2270-475, 411-546 leviczky.zoltan@upcmail.hu Leviczky Zoltánné elnökségi tag 42/411-546  leviczkymoni@gmail.com
Szabó Éva elnökségi tag 20/93-75-130 eszabo72@gmail.com
 

Copyright � 2018 Creative. All Rights Reserved.