Guiness-rekordra készülnek Nyíregyházán versmondásból

Egyszerre szavalják csütörtökön Váci Mihály Én szőke városom című költeményét a BUSZACSÁ-ban

Szavalóversennyel és versmondási rekordkísérlettel ünneplik a költészet napját április 10-11-én Nyíregyházán. A cél: megnyerni a gyerekeket, fiatalokat a verseknek, megszerettetni velük a versolvasást.

 

 

Április 10-én rendezik a szavalóversenyt a Váci Mihály Kulturális Központban és a Móricz Zsigmond Könyvtárban. Előbbiben az ifjúsági, utóbbiban a speciális kategória (fogyatékkal élők, tanulásban korlátozottak) résztvevői mérik össze tehetségüket. Kührner Éva könyvtárigazgató szerint változtatni kell a korábbi gyakorlaton, amikor író-olvasó találkozókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték a költészet napját. Olyan rendezvénnyel kell felkelteni a fiatalok szeretetét a költészet iránt, amely mozgósítja őket.

Cservenák László, a kulturális központ igazgatója elmondta: ifjúsági kategóriában közönségdíjat is átadnak, erről a versenyzőket kísérő diáktársak szavazata dönt majd. A másnapi koszorúzási ünnepségen, melyet hagyományosan Váci Mihály emléktáblájánál, a művelődési ház bejáratánál tartanak, a szavalóverseny nyertese mond verset.

Csütörtökön szeretnék megdönteni a legnagyobb létszámú versmondás hazai rekordját, amelyet Miskolc tart, a borsodi megyeszékhelyen egyszerre 790-en szavaltak. Nyíregyházán kedd reggelig 1500-an - iskolák diákjai, sportolók, intézmények dolgozói jelentkeztek, hogy szeretnének részt venni a rekordkísérletben. A Bujtosi Szabadid Csarnokban délután 1-kor kezdődik a közös szavalás, Váci Mihály Én szőke városom című versét mondják el közösen a résztvevők. Braille-írással a vakok számára is kinyomtatták a verset, ugyanis a vakok és gyengénlátók megyei szervezete is jelezte részvételi szándékát.

Könnyen lehet, hogy nemcsak országos, hanem Guiness-rekordot állítanak fel Nyíregyházán, ha 2000-nél többen szavalják egyszerre Váci szőke városáról írott versét, s ezzel megdöntik az eddigi világrekordot.

Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6.

Telefon: 42/400-187

e-mail: nyirvave@gmail.com

 

Legyen Ön is Városvédő!

Támogassa adója 1%-val egyesületünket!

Adószámunk:    19214050-1-15

 

Tájékoztatjuk kedves Tagtársainkat, Látogatóinkat, hogy honlapunkon a névtelen hozzászólásokat a rendszer 24 órán belül törli.

OTP-nél vezetett számlaszámunk:

11744003-20047720-00000000

 

Ki olvas minket

Oldalainkat 32 vendég és 0 tag böngészi

Egyesületünk a Facebookon

facebook logo

Kiadja: a Nyíregyházi Városvédő Egyesület Elnöksége
Cím: Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6.
Telefon: 42/400-187
E-mail: nyirvave@gmail.com
Számlaszám:11744003-20047720-00000000 (OTP)
 
Cservenyák Katalin elnök 70/933-9820 cservenyak.katalin@gmail.com Simonics Borbála titkár 30/97-45-688 simonicsborbala@gmail.com 
Szokol Tibor alelnök 30/953-66-34, 42/421-423 szokol.tibor@chello.hu Urbán Teréz alelnök 30/521-57-52, 433-509 urbanterez@gmail.com
Leviczky Zoltán elnökségi tag 70/2270-475, 411-546 leviczky.zoltan@upcmail.hu Leviczky Zoltánné elnökségi tag 42/411-546  leviczkymoni@gmail.com
Szabó Éva elnökségi tag 20/93-75-130 eszabo72@gmail.com
 

Copyright � 2018 Creative. All Rights Reserved.